A Newsweek legutóbbi száma (2010. augusztus 23-30) beszámol a nevezetes tanácsadó cég, a McKinsey egyik kutatásáról, amely nem kevesebbet tűzött maga elé, minthogy megállapítsa: hol a legjobb élni.
Valódi nyári kutatói uborkaszezon-termékről van szó, könnyen íródott, könnyen olvasható, és ahogy az újságokat meg a televíziókat látom, könnyen is idézhető. Az életminőséget, a gazdasági dinamizmust és az oktatást és az egészségügyet egyszerre értékelve Finnország végzett az élet, szegény Burkina Faso pedig az utolsó helyen. A mi helyezésünk a 33., ami nagyjából megfelel annak, amit magunkról tudni vélünk, és büszke magyar keblünket dagasztja a litvánok, lettek bolgárok és románok rosszabb helyezése, mégha a csehek, szlovákok, szlovénok és még többen is előttünk végeztek.
Az életminőség értékelése még nyáridőben is sikamlós, bár igen szórakoztató téma. A McKinsey jelentés például megnyugtatja az amerikaiakat, hogy korántsem állnak olyan rosszul, ahogy azt gyakran gondolják. Efféléket én szoktam mondani kisebbrendűséggel küszködő honfitársaimnak, hogy tessék csak Afrikába menni szegénységet nézni, bár egy kiadós séta a Csereháton könnyen elveszi az ember kedvét a könnyelmű kijelentésektől.
Az életminőségi mutató csupa meglepetés. A szerzők bevallják, hogy az, hogy Amerika megelőzi Franciaországot. Ez csak nekik nagy meglepetés, tapasztalatból többen is tudjuk, hogy ugyan az ember keresi, de nem mindig találja kedvenc előítéleteit a statisztikákban. A McKinsey kutatói azonban megnyugtatják az olvasókat, nem csak a franciás és rosszul mérhető joie de vivre, hanem a jól kalibrálható, egy főre jutó gazdaság volt a különbség igazi oka.
Jobban érthető a gazdasági dinamizmus szerinti lista, itt Szingapúr áll az első helyen. A városállam félig állami tulajdonban van, de liberális, szabadkereskedelem-párti, jól szervezett és biztonságos, mindenféle pénzügyi alapok őrzője és használója, félig-meddig csodaország. Kétlem ugyan, hogy könnyen utánozható, de az biztos, hogy ha valaki egyszerre szereti a hatékony állami beavatkozást és a versenyképességet, érdemes leigazolnia valamelyik ázsiai csapatba. Az, hogy a gyakran idézett vaskalapos liberális és etatista tankönyvekbe nem könnyen fér bele a szingapúri példa, ne bátortalanítson el bennünket, hiszen ott van biztos fogódzónak és magyarázatnak a kiváló infrastruktúra és oktatás, az üzletbarát környezet és ügyintézés, és a magas foglalkoztatottsági színvonal.
Még több tanulságot rejteget az egészségügy színvonala, amelynek listáját Japán vezeti. A gazdag, fegyelmezett ország minden egyes polgára évente 15-ször megy orvoshoz, aki láthatóan a pacienssel együtt tesz is valamit, más aligha magyarázná a kiemelkedően magas életkort. Mindösszesen fejenként 3500 dollárért üzemelteti rendszerét, szemben az USA-val, ahol a nem teljes biztosítotti körre fordított summa 7500 dollár. A japánok kötelezővé tették az egészségbiztosítást, ám az nagyban magánbiztosítás, az állami szektor viszonylag kicsi.
A legfontosabb mondanivaló a mi számunkra az oktatási lista elolvasása után bontakozik ki. Mind Finnország, mind pedig Dél-Korea határozott, érvényes és kiemelkedő és használható példát mutatott a világnak arra vonatkozóan, hogy a szegénységből az oktatáson keresztül vezet a leggyorsabb út felfelé. A szegénység az iskolában, egy szervezett és kitartó esélynövelő program részeként még kezelhető. Ha ezt kihagyjuk, már csak regisztrálni tudjuk a tényt, hogy a tanult szülők gyermekeinek fogalmi készlete a szegény családból származó gyerekekéhez képest 3 éves korban egy év előnyt mutat, ez aztán három évre növekszik, mire a srácok elérik a 10-et. Az oktatás finn és dél-koreai modelljeinek jól mérhető elemei vannak: több idő az iskolában, több hasznos foglalkozás a suliban, több egyéni foglalkozás, sok teszt és felzárkóztatás, ha kell, és az oktatás fontosságának tudata mindenütt. A dél-koreaiaknak az a tanulás olyan, mint svájcinak a vasút: államvallás. Ilyen vallást alapítani sose késő.
(f:Tömpe I.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése