Oldalak

2010. szeptember 15., szerda

A módosított közbeszerzési törvényről...

Közvetlenül szállíthatnak a magyar piacra a magyar termelők

Életbe lépett a közbeszerzési törvénynek az a változtatása, amely lehetővé teszi, hogy a helyben termelt terményeket közvetlenül, közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhassák meg a közétkeztetéssel foglalkozók, például az iskolai menzák, a szociális étkeztetést végzők - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán a Fejér megyei Mány községben tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.

A Hársfadombi Általános Iskolában a miniszter hangsúlyozta: a törvény változtatása újabb fontos lépés azon az úton, amelynek célja, a magyar piac magyar megnyitása a termelők előtt.

Hozzátette: a korábbi kormányzati időszakokban nem volt mód arra, hogy a közétkeztetési intézmények közvetlenül vásárolhassák meg a helyi termelők terményeit, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást, mézet, szárított, aszalt termékeket, s így a helyben megtermelt zöldség sokszor több száz kilométert "utazott", mire az asztalra került.

Azoknak a kistermelőknek, akiknek a terményére, termékére helyben igényt tartanak, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban regisztráltatni kell magukat, s eleget kell tenniük egy egyszerű feltételrendszernek, többek között permetezési naplót kell vezetniük. A vidékfejlesztési tárca abban bízik, hogy több ezren élnek majd a lehetőséggel - mondta Fazekas Sándor.

A kormány egyszerűbb, jobban átlátható, takarékosabb, a helyi gazdák és fogyasztók érdekeit szolgáló megoldásokat igyekszik találni a végett, hogy egészséges, friss termény kerüljön a gyerekek, a közétkeztetésben részt vevők asztalára - tette hozzá a miniszter.

Ugron Zoltán Mány község független polgármestere arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a község iskolájában mintegy 120-130, az óvodában pedig 110 adag ételt főznek naponta. Ezért örömmel fogadták a lehetőséget, hogy a friss zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást azoktól a helyi gazdáktól szerezzék be, akiket jól ismernek.

A kormányszóvivői tájékoztatón rögtönzött terménybemutatót tartott egy helybeli gazda. Bokodi Sándor - aki tehenészetet tart fenn, s zöldséget, gyümölcsöt is termel, az elsők között élt a hosszú távú, helybeli értékesítési lehetőséggel.
MTI /AgroLine

Nincsenek megjegyzések: