A szövetkezés fontossága...

A már feltalált spanyolviasz

Családunk egyik kedvence a dán vajas sütemény. Szép kerek bádogdobozban, tetején ötletes színes képekkel kapható. Számomra ez az okos piacképességnek egyik paradigmája. Mert ugye a vaj, a tojás, a liszt, a cukor önmagában nem túl kurrensen eladható termék. Node, ha süteményt készítünk belőle, akkor ugye már eladható termékké válik. És még élvezhet részesedést a doboz által a fémipar, a papíripar a kis sütemény alátétekkel, a nyomdaipar a képpel. Persze el is kell adni, de hát mire való az értékesítési szövetkezés.

Ezért nem értek egyet azzal, hogy vidéken, különösen a kis településeken nem lehet és nem is kell ipar. Már hogyne kellene! Talpasokkal, különösen feketén foglalkoztatott idénymunkásokkal valóban nem megoldhatók a szegény térségek munkaerő gondjai. De az ipar alkalmas rá. Persze nem nagyiparra gondolok. Rengeteg olyan lehetőség létezik, amivel munka adható nem túl inkább alig-alig tanult embereknek. Kisebb részegységek gyártása, egyszerű csavarhúzó üzemek, de még inkább a helyben megtermelt növényi és állati termékek feldolgozása. Ne tessék rögvest feljajdulni, jaj! de nincs piac! Piac magától nem képződik, mert bizony elmúltak a daliás idők. No persze, a piac felkutatásához, megdolgozásához és főleg a fenntartásához olyan buzgó, szó szerint elhivatott és folyamatosan tájékozódó emberek kellenek, akik tudnak kereskedni és szeretnek is kereskedni.

A mezőgazdaság, és főként az élelmiszeripar esetében fontos kritérium a szövetkezés. A dán gazda se egyenként megy ki a piacra a termékeivel, hanem szövetkezve. Sőt, még az egyébként igencsak egyénies francia bortermelő is. Nálunk a rendszerváltás után sikerült lejáratni, tönkretenni a szövetkezés fogalmát, kéz a kézben a vízlépcsők megbélyegzésével. De talán húsz év múltán már feledhetők ezek a szamárságok. Elsősorban nem is termelő, hanem beszerző és főleg értékesítő szövetkezések kellenek.

A most felmelegítésre váró Széchenyi tervvel kapcsolatban megkérdik a hatalmasságok, milyen ágazatokat kellene preferálni. A csuda se tudja felsorolni, mert ami ma húzóágazatnak látszik, meglehet, holnapra pusztulásra ítélt. És ugyanakkor lehetnek olyan termékek, rendszerek, szolgáltatások, amelyek ma még éppen csak csíráznak, de holnap már egész erdővé nőnek (mint amilyen például az internet vagy a szórakoztató elektronika példája). Hanem a vállalkozások támogatását, jelesül a kis- és közepesekét tényleg meg kellene végre valósítani. Mert szép jelszavakban eddig sem volt hiány, de mi lett belőle. És akkor lehet(ne) munkaalkalmat teremteni a , valóban tengődő térségek embereinek. Aminek további feltétele, hogy az ott tengődő embereket viszont érdekeltté kell tenni. Én bizony messzemenően nem vagyok híve munkaképes korosztályúak segélyezésének, helyette inkább a munkahelyteremtőket kell ösztönözni, mert a befolyó adók, járulékok, amit a dolgozók fizetnek egyensúlyba hozzák a támogatásokra kifizetett pénzeket.

Mindehhez elsődleges a tanítás és képzés előmozdítása. A munkaerőpiac mára azért vált kevéssé hatékonnyá?
f:Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök / Népszava