Oldalak

2010. szeptember 16., csütörtök

Visszaesett a vetőmag felújítása...

Minősített vetőmag helyett saját búzájukat vetik el

Jelentős mértékben, 25 százalékra esett vissza az elvárható 40-50 százalékról az őszi kalászosok vetőmag felújítási aránya – mondta Juhász Zoltán, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács kalászos szekciójának elnöke a Sumi Agro Hungary Kft. fórumán. A termelők jellemzően a saját maguk által előállított termést vetik vissza, illetve – ha technikailag képesek rá – manipulálják, vagy arra alkalmas gazdaságban bérfeldolgoztatják azt.

Juhász Zoltán az elmúlt év komoly változásának nevezte, hogy már törvény írja elő a saját vetőmaghasználat után is egy licencdíj megfizetését, amelyhez az adott fajtára vonatkozó befizetési kötelezettség összegét a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. közleményeiben lehet nyomon követni. Mint kiemelte, a törvényi előírásnak nem elsődlegesen a saját magfogás utáni licencdíj beszedése a célja, hanem az, hogy hogy mindezen keresztül növelje a másodfokú fémzárolt vetőmagok felújítási arányát. A várakozásokkal ellentétben azonban tavaly sem javult a felújítási arány, amelyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2008-ban drágán megvásárolt műtrágya felhasználásával előállított termést az elmúlt évben aszály sújtotta, valamint a termésátlagok és az értékesítési árak is alacsonyak voltak.

A vetőmagágazatban továbbra is komoly problémát jelent a „fekete vetőmag-forgalmazás” - állapította meg a szekció elnöke. A kifogásolható vetőmag lehet fémzárolt, de nem szemlézett vetőmag, illetve szemlézett, de nem tisztított nyersáru, valamint szemlézett, tisztított, csávázott, de nem fémzárolt tétel. Juhász Zoltán szerint mindezekre a megoldást a vetőmagszakma szereplőinek (a fajtajogosultaknak, a szaporítóknak és a forgalmazóknak) maguknak kell megtalálniuk a megoldást. Szükség lenne a szaporítási és a forgalmazási jogok tisztázása, az okszerű szaporítóanyag-kihelyezésre és zárt integrátori-gabonafelvásárlási rendszerek kialakítására, de ehhez a termékpályák együttműködése is kellene. A jövőben várhatóan a vetőmag esetében is felértékelődik a finanszírozás – tette hozzá a szekció elnöke.

Juhász Zoltán szerint az idén a sajátmag-használat veszélyeire fokozottan ügyelni kell. Leszögezte: azoknak, akik saját mag visszavetését tervezik, mindenképpen javasolható, hogy vizsgáltassák be tételeiket laboratóriumban is. Az idén ősszel a nagyobb gabonaárak mellett pedig megvan a veszélye annak is, hogy a vetőmag-nyersárukészletek egy része is árualap lesz. Emellett a szaporító területek csökkenésén túl nagyobb arányú kieséssel kell számolni a tételek tisztítása során is, így a termelőknek érdemes idejében vetőmagról gondoskodniuk, amelyből térségi és fajtahiányok már most vannak.
Agromonitor

Nincsenek megjegyzések: