Oldalak

2010. április 21., szerda

Kínai agyaghadsereg

Az agyaghadsereg az első kínai császár, Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) sírhelyét védő agyagkatonák, lovak, kocsik és zenészek elnevezése.
Az ókori Xian (Hszien) város közelében, Shaanxi (Sanhszi) tartományban található szobrokat helyi földművesek fedezték fel víz után kutatva a Lintong (Lintung) megyében található Lishan (Lisan) hegységben, 1974 márciusában. Ebben a hegységben található a szobrok alapanyagaként használt agyag is. A harcosokon kívül kiásták a császár teljes nekropoliszát is.A figurák magassága 184-197 centiméter között változik, attól függően, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben, a legmagasabbak a tábornokok. Az alakok között vannak katonák, parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lány-szobrok, erőművészek és zenészek.
A jelenlegi becslések szerint a 3 árokban kb. 8000 katona, 130 harci szekér 520 lóval, illetve 150 lovas található – többségük még mindig a föld alatt van betemetve.
A hadsereget Qin Shi Huangdivel (Csinn Sie Huang-tivel) temették el i. e. 209-210-ben. Az építmény és a szobrok célja az volt, hogy biztosítsák a császár uralmát a túlvilágon is. Egyesek úgy vélik, hogy védelmi okokból készítették őket.


Az agyaghadsereg, bár nyilván nem teljes létszámban, de látványos sokaságban, valósághű másolatokban látható volt pl. Budapesten is - mi most szeptemberben tekintettük meg a Felvonulási téren.
Érdekesség volt még, hogy a szobrok megvásárolhatóak voltak. Bármelyik! Nem egy szobron láttuk is az "Eladva" táblát...
Mi is gazdagodtunk nemcsak e nagyszerű élménnyel, az agyba-főbe fotózás lehetőségével, de kis ajándékdobozokban, emberi áron megvásárolható mini agyaghadsereg-készlettel is.:)















































Nincsenek megjegyzések: