Magyar bulvár...

Milyen volt a magyar bulvár száz évvel ezelőtt?
Máig utolérhetetlen színvonalú bulvárlapot indított útjára száz évvel ezelőtt Miklós Andor, akinek arra is volt gondja, hogy magánélete és szerteágazó kapcsolatrendszere homályban maradjon.

„A baloldali fal könyvtár volt (...) tizenöt méter hosszú, három méter magas könyvgyűjtemény. Csak szépen kötött könyvek. Mindegy, milyen kor, milyen tartalom, kötésre megy a dolog (...) No? Itt vannak a maga könyvei is. Mi? Meg van elégedve? – szokta mondani az íróknak, ha feljöttek hozzá (...) Különös ellentmondás volt ebben az emberben: a felszínen közönséges szatócs, petróleumhordó-szagú, s képes volt az ország egyik legnagyobb vagyonát megteremteni. Ha szólott, sose mondott különbet, mintha saját újságjának felületes olvasója volna.” Móricz Zsigmond jellemezte így egy 1930-as évekbeli naplójegyzetében az Est-lapok konszern teljhatalmú vezérét, Miklós Andort. A budavári Dísz tér egyik palotájában lakó Miklóssal szembeni lenézésnek azonban nyoma sincs abban az 1933. decemberi nekrológban, melyben az író az elhunyt „szerkesztőzsenit” méltatta, aki ugyan „egy sort sem írt a lapjaiba, de ezer tollal dolgozott”, s aki „a magyar népet megtanította olvasni”.

Ez utóbbiban Móricznak alighanem igaza volt: Az Est című napilap éppen száz esztendővel ezelőtti megjelenését a történettudomány is korszakhatárként tartja számon. Az első, 1910. április 16-ai, szombati keltezésű lapszám példányai egy nappal korábban, pénteken délben zúdultak ki az Athenaeum nyomda rotációs gépeiből, s a rikkancssereg nemcsak minden pesti utcasarkon, hanem országszerte kínálta a „szenzációs új” lapot, amelyre korábban soha sem tapasztalt, amerikai stílusú reklámkampánnyal irányították rá a figyelmet. A debütálás előtti hetekben nemigen akadhattak olyanok, akik valamilyen módon ne értesültek volna a hamarosan megjelenő újságról. A szecessziónak elkötelezett grafikus, Falus Elek rajzolta fejléc házfalakra ragasztott nagy plakátokról, nyalókának nevezett kis röplapokról, villamosok és fiákerek oldaláról, kávéházak asztalára kitett hamu- és fogvájótartókról „köszönt be” (nyitóképeinken). A „mi mindenütt ott leszünk, ahol történik valami” szlogent valóra váltó Az Est már az első hónapokban fölébe kerekedett bulvárlap vetélytársainak. Az alapító főszerkesztő Miklós pedig a háborús dekonjunktúra zavarosában halászva – politikai irányultság tekintetében is meglehetősen kacskaringós utat megtéve – szűk évtized alatt legyűrhetetlen sajtóbirodalmat hozott létre azzal, hogy első lapja mellé másik két patinásat is megszerzett (a Pesti Naplót és a Magyarországot), s hozzájuk kapcsolta a modernizált Athenaeum nyomdát és annak hasonnevű könyvkiadóját.

A valaha volt legnagyobb magyar sajtómágnás az 1930-as évek elején, konszernje fénykorában 6500 alkalmazottat foglalkoztatott. A manapság klasszikusként emlegetett írók, költők közül is nem kevésnek ő biztosított rövidebb-hosszabb időre megélhetést, orgánumait a szépirodalom kimeríthetetlen tárházává téve. Móriczot vagy Babits Mihályt például már az 1920-as évek elején exkluzív szerződés kötötte a részvénytársasági formában működő mamutcéghez.

A cégvezér hiteles portréját mindazonáltal máig nem írták meg. A legrészletesebb életrajz, egy könyvfejezet (amely inkább nevezhető torzképnek) 1965-ben született, amikor Dersi Tamás sajtótörténész az Est-lapok irodalmi szerkesztőjét, Mikes Lajost igyekezett megszabadítani a „polgári újságíró, szerkesztő” – akkori értelmezés szerint – szitoktitulusától. Dersi a tisztára mosás érdekében állította szembe Mikest „az átlagosnál visszataszítóbb, megkésettségét gátlástalansággal rekompenzáló, szolgalelkű kapitalista” Miklóssal. Ez az összehasonlítás azonban minduntalan megbicsaklik, jelezte az Est-lapok bibliográfiai sorozatát bevezető 1982-es tanulmányában a későbbi szabaddemokrata politikus, Vásárhelyi Miklós, merthogy az irodalmi szerkesztő valóban „nagyvonalú, sokrétű kultúrpolitikája szerves része volt Miklós Andor üzleti politikájának”.

Mindmáig csak anekdotában élő találgatásokat olvashatni arról, hogy az 1880-ban egy pesti szegény zsidó családba született és költői álmokat szövögető Miklós (akit éppen későbbi bizalmasa, Mikes tanácsolt el a verseléstől) miként szerezte meg 31 évesen „első millióját”. A fáma szerint Az Est indulásához szükséges 100 ezer koronát az Angol–Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. adta kölcsön az addigra már a közgazdasági újságírás csínját-bínját kitanult zsurnalisztának. Állítólag azzal a kikötéssel, hogy a lap az ő tranzakcióit nem firtatja majd, a konkurenséit viszont igen. Ezt a verziót erősíti az, hogy Az Estnek a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és elnöke, Lánczy Leó állandó célpontja volt – olvasható Buzinkay Géza sajtótörténész Bulvárlapok a pesti utcán című, 1997-es tanulmányában. (hvg,Murányi G.)